Hogy kerül az alaszkai rák, meg a norvég hal egy dalmát konyha asztalára? Mondjuk, egy élelmiszer áruház mélyhűtőjéből. A legtöbb vevő nem nézi meg a zacskók feliratát, nincs ideje kibogarászni az apró betűkből a fagyasztott tintahalak származási helyét, joggal bízik abban, hogy az adriai tenger mellett, Adriából kifogott halakat, rákokat, kagylókat vásárolhat.
Fagyasztott homár halból és keményítőből
A hűtőládák azonban érdekes „kakukktojásokat” rejtenek, mint annak a Slobodna Dalmacija utánanézett, és tulajdonképpen még az jár jól, aki a kínainak írt kínai halat viszi haza.
Sok zacskóra ugyanis megtévesztő feliratot nyomtatnak, ráírják, hogy škarpina, aztán a jóízű, és meglehetősen drága adriai halnak csak egy igen távoli rokonát teszik bele, amelynek húsa kemény, és zsíros.
A szabályok szerint a mélyhűtött áruk csomagolásán latinul, és horvátul is fel kell tüntetni a pontos nevet, továbbá a nemzetközi elnevezésnek is szerepelnie kell rajta.
Ez utóbbi is alkalmat ad egyébként némi megtévesztésre. Ha például a behozatali engedélyen szereplő „cod” elnevezést bakalarnak fordítják le horvátra, az a vevőket egy jóminőségű halra emlékezteti, és bizony nem mindegyikük tudja, hogy cod elnevezés alatt többféle bakalar is létezik - a zacskóban meg természetesen a kisebb méretű és kevésbé jó húsú lapul.
Ennél is kínosabb, hogy a horvát fogyasztóvédők találtak már olyan fagyasztott homárt is, amelyet halhús őrleményből keményítővel és mindenféle mesterséges aromával raktak össze.
Ráknak látszó, igazi rákok